A transzgenerációs örökség fogalma egyre ismertebb Magyarországon, számos könyv jelent meg a témában és az epigenetikai kutatások lassan beérik az eddig ezoterikusnak tartott magyarázatokat és technikákat. A család-és rendszerfelállítások a rendszereket működtető és szabályzó ősi törvényszerűségek mentén működnek, és szolgálják a fenntartó rendet.
Bert Hellinger munkássága nyomán igyekszünk ezt minél hatékonyabban megvalósítani.
“Ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, olykor a családi tudattalan mélyére kell ásnunk. A nemzedékeken átívelő feldolgozatlan traumák úgy szivárognak be az életünkbe, mint az esővíz az anyaföldbe. Felmenőink nemcsak családi receptek titkos hozzávalóit hagyták ránk, hanem lenyomatokat, mintákat, melyek transzgenerációs örökség formájában szállnak nemzedékről nemzedékre. Előfordulhat, hogy a megmagyarázhatatlan fájdalom, amit éveken keresztül magunkkal cipelünk, voltaképpen nem a sajátunk – mégis bennünk él tovább.” (forrás: Szép Csenge, Pszichoforyou)
Milyen céllal válasszuk?
Minél inkább elfogadjuk a transzgenerációs örökség létét, és hogy lehetnek a dolgainknak tőlünk független okai is, annál inkább merünk célt is választani. Ez nem a felelősségvállalás hárítását jelenti, ha megtettük a tőlünk telhetőt, elértük saját cselekvőképességünk határát, akkor érdemes tovább kérdezni. Valójában mindenre állíthatunk ami “gyanus”, ami “furcsa”.
A cél lehet konkrét hiányból adódó, pl.
- sorozatos párkapcsolati kudarcok,
- egészségügyi probléma (öröklött! betegség-hajlam),
- egzisztenciális “átok”, a boldogulás igénye,
-
szülő-gyermek kapcsolat zavarai,
- gyermek-viselkedészavarok,
-
vetélés, gyermektelenség,
- gyászfeldolgozás,
-
kapcsolódási nehézségek,
- önállósodási nehézségek,
-
pánikbetegség, szorongás, félelem, depresszió, stb.
és kiindulhatunk hiedelmeinkből is, pl.
“sosem leszek elég jó neki” , “nem érdemlem meg”, “engem elkerül a szerencse”.
és lehet a tudatosság mentén egyéb belső igény, pl.
- tisztább rálátás igénye az életre,
- új életcélok körvonalazása,
- az ősök áldása életünkre,
- könnyebb átkelés az egyik életszakaszból a másikba stb.
“Aki nekiáll, hogy megértse az apját, az anyját, a nagyszüleit, a dédszüleit, az elkezdi megerősíteni magát a létezésben.
Rátalál az emberi méltóságára, ami akkor is van, ha bármilyen transzgenerációs örökséget hurcol. Megerősödik a létezésben, a tudatosság fénye egyre nagyobb lesz. Megérzi, hogy valamennyi szabadsága mégiscsak van. Rátalál arra, hogy tényleg van értelme az életének.” (Pál Feri)
Hogyan működik?
A csoportos családállítás során a viszonyokat, érzéseket több árnyalatban, mások által, elfogulatlanul közvetítve érzékelhetjük. A rendszer szereplőinek ill. minőségeinek felállítása után hagyjuk, hogy egymáshoz való viszonyuk láthatóvá váljon, és a köztük lévő energia a jelenlét vagy beszéd útján mozduljon.
Ez nem egy erőszakos, mesterséges rendrakás, célunk mindig, hogy az elakadt energia eljusson az állítóhoz. A ténymegállapító mondatok (pl. ez nekem fájt, ez hiányzott) után ún. oldómondatokat használunk, melyek Bert Hellinger nyomán kissé archaikusak is lehetnek, és olykor mély esszenciális, filozófiai tartalmuk van. (pl. elfogadom az életet ezen az áron is, lemondok arról, amit nem kaptam meg stb.).
„Ha megértjük, hogy a felmenőinkben mi történt, másképp tekinthetünk a saját fájdalmunkra is.
A terápiás átélés lesz az, amiben a kliens érzelmileg mélyen megérintődik: zsigeri szinten érezhet meg egy olyan mintát vagy helyzetet, amit esetleg már a felmenői is megéltek, azonban az ő megélésüknek eddig csak bizonyos lenyomata jelentkezett az érintett személynél, maga a valódi érzelmi háttér nem volt megtapasztalható.” (Tóth Borbála, klinikai szakpszichológus)
Miért működik?
Magyarázatul a morfogenetikus mező fogalmával érdemes megismerkednünk.
Rupert Sheldrake szerint létezik egy közös tudat mező, vagy háló, tehát információs közeg, melyen keresztül metafizikai energiaminták, gondolatok és érzelmek találkoznak. Ezt használjuk a családfelállítás során, amikor szó szerint beleállunk a térbe képviselőként. A morfogenetikus mező az agyunkon kívüli memóriánk, amit mi is folyamatosan töltünk és csatornázunk. (Ősi kultúrák használják az Akasha kifejezést, az idő szövetét, amelyen minden tett, de gondolat vagy kimondott szó is nyomot hagy.)
“A morfogenetikus mező metafizikai energia-formák összekapcsolódásából keletkező információs közeg, melyben az emberi faj gondolatainak és érzelmeinek összessége akkor is kapcsolatba lép egymással, ha erre az adott ember nem tudatos. A morfogenetikus mező olyan energia-mező, mely által az emberi faj egyedei nem fizikai módon kommunikálnak egymással.“
(Rupert Sheldrake: Hét kisérlet, amely megváltoztathatja a világot)
A fentiek alapján valójában nem csak családot, hanem bármilyen rendszert felállíthatunk az etikusság elvének megtartásával.
Mikor válasszuk? Egyéni vagy csoportos?
Hogy az életminőség- javulás karnyújtásnyira van, vagy egy tanulási folyamat eredménye, az attól függ, mi áll a hátterében. Minden segítő módszernek a helyén van létjogosultsága, és szerintem sokkal lendületesebben haladunk, ha kiegyenlítve használjuk azokat. Egyéni segítő módszeremmel igyekszünk a kineziológiai eszközökkel megszerzett infókkal a lehető legtovább menni az oldásban és okulásban, ennek határán pedig beléphet a családfelállítás. Aki egyéni állítást választ, neki szüksége lesz egy kis nyitottságra, jobb agyféltekés működésre, mert saját elméje szabhat gátat a folyamatnak. A csoportos állításnál a képviselőkre bízzuk a “csatornázást”. Természetesen szívesen segítek megfelelőt találni a megoldáshoz.
Mi a szerepe egy segítőnek/képviselőnek?
A segítő a térben automatikusan a témához kapcsolódik, és az állítást kérő számára tolmácsolja az érzeteket, szenveket, érzéseket, hangulatokat, gondolatokat. Vannak, akik ezt jobban átélik, vannak, akik távolságtartással szemlélik magukban. Attól, hogy valaki ezt magán átengedi, nem okoz magának semmilyen maradandót, de oldódhat benne is a téma. Aztán a “szerep” pillanatok alatt tovatűnik, sok-sok tapasztalással csak bölcsebbek lehetünk általa. Sokan aggódnak, hogy jó segítők lesznek-e, erre a legjobb válasz az, hogy semmi nem véletlen, mindenki okkal van ott. Rossz segítő nincs, tapasztaltabb, önmaga működését jobban ismerő van.
Bízhatunk-e társainkban?
A családfelállítás a résztvevőktől a későbbiekre vonatkozóan titoktartást követel, de természetesen elengedhetetlen az empátia, a bizalom, az emberség.Természetesen, akinek bizalmi sérülése van, nem biztos, hogy szívesen dolgozik ezzel a technikával, mindig meg kell várni a belső igényt vagy a természetes érdeklődést. A több évtizedes tapasztalatok alapján a résztvevők között inkább erősödik az együttérzésből születő tisztelet, mintsem kibeszélnék egymást. Aki önszántából eljön, abban megszületik az az alázat, hogy az esendőt, a lelket látja, nem mást, hiszen mindannyian emberek vagyunk, mindannyian úton.
“Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni.” (Szepes Mária)